Miért pont én?

Segédmunkától a globális igazgatásig

Szányel Zoltán közgazdász, cégvezető és facilitátor – tréner vagyok, több mint 25 éve foglalkozom magyar és nemzetközi cégek fejlesztésével.

Küldetésem, hogy a megélt nagyvállalati ismereteket, sok-sok év vezetése során begyűjtött pofonokat, a mindennapi vezetésben működő megoldásokat, valamint a nagy szervezetfejlesztők elméleti tudását összegyúrva gyakorlati eszközökkel, ugyanakkor mindig testreszabott formában átadjam a cégeknek és vezetőknek.


Pályafutásom során munkavállalóként jártasságot szereztem beosztotti, középvezetői, felsővezetői és ügyvezetői pozíciókban. Közel 30 év vállalati működés megélésével rendelkezem különböző iparágakban, mint például az élelmiszeripar, gépgyártás, vegyipar, média szolgáltatások.


Pénzügyi-finanszírozás területén, gyártó- és kereskedő cégeknél és szolgáltatóknál ügyvezetőként, pénzügyi igazgatóként és operatív igazgatóként működtem. A cégvezetői és tulajdonosi dilemmákat a saját bőrömön tapasztaltam meg.
Karrierem egyik csúcspontja volt, amikor a világ eddigi legnagyobb céges összeolvadásának egyik globális igazgatójaként dolgoztam. Emellett több mint 250 cég fejlesztésében vettem részt és 85 ország kultúrájával dolgoztam együtt.


2007 óta saját vállalkozásomban tevékenykedem, azóta is fő tevékenységem a KKV-k igényei alapján a nagyvállalati megoldások testreszabása és működésbe építése. Fejlesztéseket és workshopokat 2014 óta tartok. Eddigi eredményeimet a 10 – 400 fős és
300 M – 12 Mrd forintos árbevételű cégek irányítás – vezetés – működtetés fejlesztésében értem el. Ezeknek a szervezeteknek tudok a leghatékonyabb megoldásokkal segíteni